Hubert László

 

H Laci 040

tovább a galériához

IMG_58411963-ban születtem Kalocsán. Gyermekkoromban Frank Nándi bácsihoz jártam, ahol a fafaragással ismerkedtem.
A 70-es évek végén faragásaimmal részt vettem az „Alkotó Ifjúság” kiállításain.

A 80-as években inkább a fotózás, majd a fényképkészítés-laborálás foglalkoztatott és indított az ábrázolás más lehetőségei felé.
Kísérletezéseim során a vegyszer+fotópapír+napfény hármasával készítettem egy sorozatot, mely tájképekből illetve csendéletekből állott.

Innen csak egy lépés és 92-ben megszülettek az első festmények.93-ban Sáfrán Feri bácsi /nyugdíjas tanító festő-grafikus/ hívott meg az akkor alakuló önképző kőrbe. Feri bácsi irányításával, segítségével sokat rajzoltunk,festettünk ismerkedtünk a képzőművészet anyagaival, eszközeivel.

Majd jöttek az újabb iskolák az alkotótáborok: Kalocsa, Akasztó, Szelíd, Teresztenye, Lakitelek, Uszód, Neunkirchen. Ezekben a táborokban sok szakmai segítséget, támogatást, bátorítást kaptam főleg Bolyki Lajostól, aki sok évig vezette a kalocsai alkotótábort és rajzstúdiumot. Meghatározó volt még Kiss Pista , Köhler Péter, Farkas Feri baráti segítsége és támogatása, valamint ők azok, akik a dusnoki önképzőkör szakmai segítői és támogatói mind a mai napig.

Az elmúlt két évtizedben sok csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek az alkotásaim, valamint sikeresen vettem részt pályázatokon mint pl.

„Szőlő és bor”, Kalocsa-Art, Amator Artium, Bakelit, Esszencia stb. 2006-óta vagyok tagja a Művészetbarátok Egyesületének. Kedvenc anyagaim az olaj és az akril, de szívesen dolgozom olajpasztellel és pasztellkrétával is. Szívesen kísérletezem különböző témákkal, anyagokkal, technikákkal.

Hozzászólások:

Comments are closed