Umenhoffer Pál

Umenhoffer Pál1948. december 2-án született Hajóson, egy sváb család egyetlen gyermekeként. Umenhoffer Pál 1A színes ceruzákkal készült rajzaira már gyermekkorában felfigyeltek tanárai és környezete. A képzőművészeti pályát javasolták, de az életnek más tervei voltak vele, mert szobafestő-mázoló szakmunkás lett „kitűnően megfelelt” minősítéssel. A színekkel való ismeretségen kívül nem sok köze van a szobafestő szakmának a művészetekhez, ezért belső késztetésre 3-4 évente festett (akkor még vízfestékkel) néhány képet – templom, kastély, pincék, népviseletbe öltözött pár stb. Ez a fent említett időszak az 1960-as évek első és második harmadára nyúlik vissza. Ez idő tájt tanult meg két hangszeren is zenélni, muzsikálni. Népi táncos évei is feledhetetlenek, amik ma élményanyagnak számítanak és remek motívumok festészetében. Az 1970-es években már olajképeket festett dicsérő szavak kíséretében. Aztán 1985-től – éppen 30 éve – intenzíven fest. Alkotásainak műfaja a népművészethez közel álló naiv festészet egyik ága. A falusi paraszti világ megjelenítése, a régi idők eseményei, az a világ, ami gyermekkorában olyan mesésen hatott rá. Sváb felmenőinek hétköznapjai, ünnepei, szokásai
és folklorisztikája, valamint a szakrális élmények hosszú sora. Mi is a naiv művészet? Kérdik sokan. Ők a „képzőművészet vadvirágai”, fogalmazta meg Bánszky  Pál művészettörténész, zseniálisan rámutatva a lényegre. Képeinek jelentős részét farost lemezre festi olajjal, de időnként más technikát is alkalmaz. Röviden fogalmazva a múlt minden szép emléke ma is benne él és jó képíró krónikásként megjeleníti ezt. Számára büszkeség és öröm, hogy a Kalocsa Art-on a művészet sok jeles képviselőjével állíthat ki. Köszöni a megtisztelő meghívást.

110 kiállítása kapcsán a fontosabb díjai az alábbiak: Amator Artium festészeti kategória fődíja, Budapest – 2006, Pilinszky-díj, Kecskemét, Városháza – 2008, „Szőlészet és borászat a képzőművészetben és az irodalomban”, Pilisvörösvár, II. helyezés – 2011, „Nyiss ránk” országos képzőművészeti pályázat, nemzetiségi kategória, Bajót, I. helyezés – 2011. Művei közgyűjteményekben: Magyar Naiv Művészek Múzeuma, Kecskemét.

Hozzászólások:

49 Comments:

  1. Pingback: seo site planner

  2. Pingback: Playstar เล่นที่ LSM99 ดีที่สุด ไม่มีขั้นต่ำ

  3. Pingback: Weed for sale online

  4. Pingback: ติดเน็ตบ้าน ais พร้อม กล่องทีวี

  5. Pingback: boat rental miami

  6. Pingback: Bali Honeymoon Packages

  7. Pingback: shipping from us to canada

  8. Pingback: ป้ายโฆษณา

  9. Pingback: buy cloned credit cards​

  10. Pingback: Payday Loans Sioux Lookout

  11. Pingback: ตาสองชั้นหมอไก่

  12. Pingback: มันนี่น่ารู้

  13. Pingback: press release distribution press release distribution

  14. Pingback: qiuqiu99 login

  15. Pingback: วิธีการเล่น HOTGRAPH

  16. Pingback: เรือไปหลีเป๊ะ

  17. Pingback: bandar togel

  18. Pingback: psychologist bergen county

  19. Pingback: สายใยลวด

  20. Pingback: nicotine pouches

  21. Pingback: ทินเนอร์คุณภาพสูง

  22. Pingback: chocolate bar packaging

  23. Pingback: slot online

  24. Pingback: togel hk

  25. Pingback: สล็อต pg เว็บตรง แตกหนัก

  26. Pingback: https://peacenewspaper.net/

  27. Pingback: house for sale pattaya

  28. Pingback: Hunter898 แจกเครดิตฟรี

  29. Pingback: https://exotichousedispensary.com/product-tag/kaws-moon-rocks/

  30. Pingback: click here

  31. Pingback: 현금홀덤사이트

  32. Pingback: villas in phuket thailand with private pool

  33. Pingback: สติ๊กเกอร์สินค้า

  34. Pingback: สถาปนิกรับออกแบบบ้าน

  35. Pingback: nagaqq daftar

  36. Pingback: เครื่องกรองน้ำโคเวย์

  37. Pingback: Skrota bilen

  38. Pingback: daftar togel

  39. Pingback: Data HK

  40. Pingback: go here

  41. Pingback: Buy Vape carts online

  42. Pingback: pest control

  43. Pingback: Byd 2023 ราคา

  44. Pingback: muha mads

  45. Pingback: รับติดตั้งโซล่าเซลล์

  46. Pingback: เช่าเรือสปีดโบ๊ท,เช่าสปีดโบ๊ท เจ้าพระยา,เรือเช่าเหมาลํา เจ้าพระยา

  47. Pingback: dubbele plooi gordijn

  48. Pingback: ภู่หลาน

  49. Pingback: สล็อต

Comments are closed