Cserenkó Gábor

Cserenkó Gábor (1978, Kalocsa) könyvtárosként végzett a bajai Eötvös József Főiskolán. Dolgozott iskolában, könyvtárban, kulturális újságíróként. Tevékenykedett rendezvényszervezőként, újságszerkesztőként, vezetett filmklubokat. Filmes témájú írásaival, előadásaival sokáig szerepelt a bajai Uránia Mozi műsorán. 2002 óta ír. Novellái, kisprózái elsősorban online fórumokon olvashatók. Eddig megjelent könyvei: Talán a dalok (2012), Nem veled nevetek (2015)

Cserenkó Gábor: Ágnesre várva

Előbb lett vége a mai jelnyelvi képzésnek, mint szokott. Mégse sietek sehova, az utcán időzöm. Ágnesre várok.

Jelbeszéddel kommunikálunk, mert halláskárosult. Ő a kezével beszél. Nézem a táncoló ujjait, figyelek és akkor megértem.

Egyszerűen túlléptem azon, hogy ő siket, és nem hall semmit. Túlléptem rajta azonnal, még az ismeretségünk hajnalán. Nem hall hangokat, mint az emberek többsége.

Ágnes bája egyszerűen letaglózott. A szépsége, a kedvessége. Az a két kis gödröcske az arcán, amikor mosolyog. Göndör fürtjei, amik nyaldossák az arcom.

Az ember nem keresi ezt, ez csak jön. Nem mondja, hogy ő az, meg se szólal, váratlanul jelenik meg, betoppan némán, mint valami ajándékhozó. És akkor muszáj megmozdulni. Az ember felfogja, hogy ez jó, és egy idő után úgy érzi, hogy hozzátartozója lett a világnak, aminek addig nem, mert sötétben tapogatózott. Részese lett azáltal, hogy behódolt. Ez az érzés aztán nagylelkűvé teszi, annyira, hogy kinyílik tőle a világ. Értelmet ad. Ilyenkor minden megszépül és lecsendesedik. Hiszen minek van az élet, ha nem ezért.

A hetes busz megállójában láttam meg. A város egészen más pontján közlekedem, így csak kéthetente egyszer utazom a busszal. Készültem arra, hogy hátha újból sikerül megpillantanom. Mindig ugyanoda ült le, és mindig egyedül. Aztán feltűnt nekem az is, hogy talán nem hall rendesen, mert nem reagál azokra a zajokra, amikre az utasok. Egy nap vettem a bátorságot és leszálltam ott, ahol ő is. Kávézni hívtam mire ő ingatta a fejét, hogy nem, mert nem szereti. Viszont most siet, és erre a kezembe nyomott egy cetlit, amire az email címét firkantotta.

Aztán levelek tucatjaiból, éjszakákig tartó chetelésekből fokozatosan kaptunk képet egymásról.

Ágnes egészen más lett nekem, mint azok a nők, akikkel korábban találkoztam. Most benne van a levegőben, hogy ami eddig lehetetlennek tűnt számomra, az valósággá válhat.

Szükségem van rá, és ez számomra teljesen nyilvánvaló. A világ kevésbé riasztó hely, mióta összetalálkoztam vele. Mindig is úgy gondoltam, hogy nekem is kell valaki, akivel úgy csinálom az életem, ahogy jó. Ahogy senki más nem csinálja.

És olyan jó, hogy most jó.

Senki tekintetében még nem láttam magam ennyire, mint Ágnesében.

Másképp viszonyulok hozzá, mint a többi emberhez. Mint azokhoz az ismerőseimhez, akikkel eddig éltem az életem.

Azt mondják, egy ember életében kevésszer fordul elő ilyen. Nem tudom. Csak azt tudom, és érzem, hogy szeretném, ha mindig ismerném őt. Folyton látni, érezni, hiszen teljesnek érzem magam mellette. Ragyogással töltődik fel a lelkem, minden közösen eltöltött perc után. Amióta megismertem fényben úszik minden. Lebegek, mert mindenkinél jobban inspirál. Szereti ha szórakoztatom, és ettől én felszabadultnak érzem magam. Nem pedig görcsösnek, mint annyiszor. Meglágyul a szívem, ha rá gondolok. Minden más mellékes.

Rápillantok az órámra: Nemsokára megérkezik.

Na, mizu

Na mizu? Hellobelló. Gondoltam visszacsörgök, most van egy kis időm… Láttam, hogy kerestél. Mi van veled? Ott vagy még, ahol a múltkor? Okés, az jó… Encikém, ügyes vagy… Hallom előléptettek, meg ilyenek. Ez jó, nagyon-nagyon jó. Csak így tovább… Gratulálok neked… Anyudék is örültek, mi..? Gondolom. És Márk? Vagy izé… Ja, nem Márk. Látod, tényleg régen beszéltünk… Egyáltalán nincs már..? Aha… Voltak konfliktusok..? Aha..! Nem ment a dolog, mi… Aha..! Pedig ti voltatok az álompár… mindenki titeket irigyelt… a suliban is… Hát, sajnálom… Komolyan mondom… Tényleg… Mit kérdeztél? Én? … Hát, hogy is mondjam neked..? Volt a Tomi! Emlékszel rá! Tudod, akivel a banketten is voltam a nyáron. Na, ő már nincs… Szakítottunk… Hát, szétmentünk… igen… ez hosszú történet… Nem ő volt az igazi, tudod… de majd elmesélem…. Meg most utcán is vagyok, inkább személyesen majd, ha… Ja, nem! Nem tartasz fel… nem… itt vagyok a Kristóf téren, bámulom a kirakatokat… Keresek valami türkiz felsőt karira… Aztán meg lesz egy program is… Nem, nem magamnak… Ajándék lesz… és néhány hete olyan jókat láttam itt… Csak nem tudom, hogy melyik üzletben… No, mindegy is… És… sokat jársz… haza? Még mindig hetente? Emlékszem régebben is, amikor tehetted, már azonnal futottál… Mit? Ja, nem… Én már rég voltam otthon. Nem nagyon van kihez, tudod… meg miért menni… meg ilyenek. Már minden ide köt… Meg tudod, szeretem ezt a várost… Azért ez nem olyan ám, mint otthon… itt, ha ügyes vagy, akkor van…. Hisz tudod, te… nahát, akkor… vágod, miről beszélek… Otthon meg hiába hiszed, hogy az vagy… nem nagyon tudsz… De, ez itt más… No, mindegy… és Encikém, azért túl vagy már rajta..? Hát, a Márkon… Igen..? Nem lehetett könnyű… Azóta senki? Te tudod… Lehet, hogy neked jobb így, tudod… Óh, sajnálom! Igen… Igen… Nem, nem tartasz fel, mondom, csak itt sétálok… korzózok… olyan jó, a nap végre süt… Félkor lesz csak randim, de addig van még idő… Igen, randevú… Fenn vagyok egy ilyen oldalon… de nem régóta… aztán most is megbeszéltem valakivel… itt az Oroszlános kútnál… Mit meséljek? Hát, nem tudom… Most találkozom vele először. Levelezünk már néhány napja… Ő is tud a melóhelyéről, igen… ez nem para már, persze… ez megy itt… Szóval, tudunk egymásról dolgokat, nem vak randi lesz ez… nem … á, ez sima lesz, érted…. Nem, nem is bírnék találkozni valakivel, ha az alap dolgokat nem beszéljük meg… érted… Hogyan…? Hát…, magas. Nálam magasabb az biztos… De, hát tőlem ki nem magasabb… persze, fotót láttam róla… Van neki, nekem is… Te nem voltál még fenn ilyen oldalon? Hogyhogy? Ja, persze… a Márk miatt! No, de majd most… ajánlom, próbáld ki egyszer. Ott csak olyannal áll az ember szóba, akinek van fényképe… érted? Hogy mit tudok róla? Magas… ja, ezt már mondtam. Pesti, szüleivel él… Igen, igen… Azt nem tudom, hogy mit dolgozik, mert eddig nem került szóba… Azt tudom még, hogy a húga meghalt egy autóbalesetben… Hát, azon majdnem bőgtem… Hallod, tökre kiakadtam… És olyan szépen írt nekem a testvéréről… Oh, olyan jó fej ez a csávó! Meg vicces is, tudod? Mindig poénkodik. Szerintem nagyon okos is lehet… Fontos számára a bizalom… meg a türelem… az is. Akart ő már randizni…, de én nem akartam úgy, hogy semmit nem tudok róla. Így most már, hogy jóformán mindennap kontaktolunk a neten, belementem a taliba. Sok a közös bennünk… ő is megégette már magát többször… a párkapcsolataiban… jó fej lehet… Nekem bejön… Bírom a dumáját… szimpi. Hogyan? Hát, persze… Több fotója is van… Mutatta… izé, elküldte… hát, én azt mondtam, nekem nincs a gépemen, nem is küldtem olyan sokat neki… De majd itt kárpótolva lesz… nem? Láthat élőben..! Mi…? Te, jut eszembe… van még egy kis időm… A Gizi néni tényleg meghalt? Nem is tudom, hogy kitől halottam… Nem is érdekes… Hogyan történt? Igen? Igen… Sajnos…Ó… Hát..Ó… Ó… Jaj..! Ne már…! Ó…! Ez nem lesz jó…! Hát, igen hogy utáltuk azokat a kémia órákat, Istenem..! Ez nagyon nem lesz jó…! Jaj..! Figyu, rám tudnál csörögni kábé öt perc múlva? Hogyan…? Nem tudok hangosabban… Rám tudn… Öt perc múlva csörögj rám! Látom azt a fiút, akivel randiznom kéne… De nem biztos, hogy ő az..! Várj, megnézem… De! Tuti, ő az. Most már biztos! Megismerem! Hogyan..? Nem, nem vett észre, nagyon sokan vannak most a téren… Remélem nem vett észre… Hogy mi a baj? Csörögj rám légy szíves és azt mondom majd, hogy el kell mennem… Közbejött valami..! Igen, ez az! Ezt mondom majd, hogy közbejött valami… Mit? Te csak ne törődj semmivel, csak hívj majd fel… Hívj majd fel, mert én evvel nem akarok! Ez húzza a lábát és olyan érdekes az egész… Ó, észrevett, leteszem. Hú, baszki, csörögj majd rám, most leteszem… Csörögj, csörögj… … … Szia… Ó, helló, te vagy az, rögtön megismertelek, nem volt nehéz!

Variációk

Felfigyelt a lányra Péter, aki ma is eljött standja elé. Péter könyveket árult lenn a parton. Nem ez volt az állandó munkája, ezt csak a nyár hozta magával. A könyvárusítás csak ideiglenes, mondta.

A lány már egy ideje ott lapozgatta a könyveket, némelyiknek csak a címét futotta át, de volt olyan, amibe bele is olvasott. Péter figyelte a lányt, ahogy olvas. Várta, hogy letegye a könyvet, és elkezdődhessen valami beszélgetésféle.

Megszólította.

Kiderült, hogy a lány nem vár senkit, csak szeret olvasni, és megnéz minden helyet, ahol könyveket árulnak. Bemutatkoztak, a lányt Évának hívták. Beszélgettek, beszélgettek, és egyszer csak arra jöttek rá, hogy már alkonyodik, annyira elment az idő.

Péter megkérdezte Évától, hogy ma este mit csinál. Mondta a lány, hogy „ma este programom van, de későbbre megbeszélhetünk valamit”. Megbeszélték, és elköszöntek egymástól. Péter vigyorogva szedte össze a könyveket.

Azóta már össze is költöztek.

Felfigyelt a lányra Péter, aki ma eljött a standja elé. A lány már egy ideje ott lapozgatta a könyveket, némelyiknek csak a címét futotta át, de volt olyan, amibe bele is olvasott.

Péter figyelte a lányt, kereste az alkalmat, mikor szólíthatja meg. Nem szokott ő ilyet, de úgy érezte itt ez a lány, és többet kell, hogy tudjon róla.

Megszólította.

Elkezdtek beszélgetni, kiderült, hogy a lány szeret olvasni, és megnéz minden pavilont, standot, ahol könyveket árulnak. Péter megkérdezte a lányt, hogy mit csinál ma este, de” ne haragudj, barátom van”, volt a válasz.

Később látta is őket, kézen fogva ment egy marconával.

Felfigyelt a lányra Péter, aki ma is eljött a standja elé.

Figyelte a lányt, kereste az alkalmat, mikor szólíthatja meg. Nem szokott ő ilyet, de úgy érezte itt ez a lány, és többet kell, hogy tudjon róla.

Megszólította, elkezdtek beszélgetni, kiderült, hogy a lány szeret olvasni. Közös témát is találtak, az irodalom és a film mindkettejük kedvence volt. Péter vagyok, mondta később a fiú, Éva vagyok, így a lány. Meghívhatlak vacsorára, kérdezte a fiú. Ne haragudj, van barátom, jött zavarba a lány. Nekem is, sütötte el a fiú, de a lány nem értette, elpirult. Elköszönt és továbbment.

Másnap egy közértben látta a lányt, odament hozzá. Ostromolta, dumált neki, fűzte, hogy menjen el valahová kettesben vele. A lány kitért az útjából.

Harmadnap az utcán, negyednap a piacon, ötödnap a parton, mondta el ugyanezt a lánynak, aki végül beleegyezett, egy találkába. Kiderült, nincs is barátja, azt csak ő „akkor hirtelen úgy” mondta. Sorozatos beszélgetéseik, találkozásaik során a lány megkedvelte a fiút.

Később szerelmesek is lettek.

A lány felfigyelt a fiúra, aki a könyveket árulta. Barátnőit bízta meg, hogy tudják meg ki ez a srác. Kiféle? Van-e barátnője?

A srácot Péternek hívták, itt lakik a faluban, nincs barátnője. Ezután a lány addig sündörgött a pultja előtt, míg Péter észre nem vette.

Megismerkedtek, beszélgettek, később randevúztak, sétáltak a parton, együtt vacsoráztak, moziba mentek, szórakoztak, vasárnap közösen főztek. Összejöttek.

Azóta már együtt élnek…

A lány felfigyelt a fiúra. Lapozgatta a könyveket, volt olyan, amelyikbe bele is olvasott, közben figyelte a fiút, aki almát evett. Valamit kéne kezdenem, hogy észrevegyen, gondolta, mindjárt kérdezek tőle valamit.

De ekkor megjelent egy másik lány, aki odament a fiúhoz, átölelte, megcsókolta.

Itt a kóla, amit kértél.

Péter árulta a könyveket, s arra gondolt mindjárt letelik az a fránya munkaidő.

Éva megállt a könyves stand előtt, s nézegette az antikvár könyveket. Nini, Szolzsenyicin, és mind a három kötet! Amikor bezzeg a szakdolgozathoz kellett volna, akkor nem tudtam megszerezni. Hát, most már nem veszem meg, mondta magában, és továbbment.

A giliszta belsejében

2014. október 21. (kedd)

Egyedül jobban tudok figyelni. Ülök a buszon, állok a Combinón, nézem az arcokat. Halllgatózom. Illetve nem is kell azt annyira, mert van, aki olyan hangos, hogy akkor is meghallom, ha nem akarom. Beszélik a mobilba a méhnyakműtétüket, kiabálják, hogy melyik biopasas jobb az ágyban. Elfeledkeznek magukról, és azt hiszik, hogy otthon vannak. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy “miénk itt (is) a tér”? De meglehet, hogy inkább azért óbégatnak, mert úgy gondolják, hogy itt, ahol most épp vannak, úgyse érdekel senkit semmi, és ezért nyomathatják a süket vakert. Vagy pedig szimplán elfelejti a mobilját markoló ordibagép nagy diskurzusának hevében, hogy amire fölszállt, azon mások is utaznak. Elfelejti a nagy diskurzusa hevében, hogy amit megnyomott, az nem az otthoni mikrosütő, hanem a leszállást jelző gomb. Te, mi az, hogy diskurzus?

Egyedül jobban tudok figyelni. Ülök a buszon, állok a Combinón, nézem az arcokat. Mindegyik külön tanulmányt érdemelne. Van itt minden, mint a búcsúban. Szép, telt, szikár, beesett, fáradt, puffadt, ereszkedett, agresszív, tompa, buta, lyukacsos, emós, bamba, tupír, szolíd, szelíd, közönséges, kráteres. Közös utazásunk alatt próbálom megfejteni, kitalálni, kit, kiket rejtenek a vonások. Milyen sorsuk lehetett? Milyen sorsuk van? Miért néznek összevont szemöldökkel, haragosan? Miért ráncolják a homlokukat? Miért hangosak?

Egyedül utazom, jobban tudok figyelni. Tudom, hogy nem a következő megállónál szállok le, ezért beljebb megyek a Nagykörúti giliszta belsejébe. Illetve mennék, ha engednének. De az ott lévők csak tompán bámulnak kifelé. Kopogtatom a vállukat: húzódjanak már arrébb, szeretnék beférni. De van aki ezt már inzultálásnak veszi, és ütögetni kezd a ridiküllel. Sokan úgy gondolják, hogy a tömegközlekedés a túlélésről szól. Én is kezdem. (Idevág Üvegtigris-Lali gyakran hangoztatott sommás megjegyzése: Nekünk itt, nem jó!). Tompán bámulnak a párás üvegre, és várják, hogy leszállhassanak.

Egyedül utazom. Mindig, hogy jobban figyeljek. Fejemben jegyzetelek. Ragyogó táptalaj.